Syncros a Balton Bike Festen

Második alkalommal kerül megrendezésre a Balatonnál a Balaton Bike Fest: az európai szintű, a triáltól az országúti versenyzésig mindent magába foglaló bringás fesztivál.  Az esemény helyszíne – Balatonfüred- hibátlan, hiszen összeköti a vízpartot a kerékpárosok számára igazi kihívásokat rejtő balaton-felvidéki szőlődombokkal, hegyekkel.

2010-ben a Syncros aktív szerepet vállal a fesztiválon, hiszen fő szponzorként támogatja az esemény keretein belül megrendezésre kerülő MTB Balaton Maratont. A támogatás a versenyzők díjazásában is megjelenik, 600 000 Ft értékű Syncros vásárlási utalvány kerül majd kiosztásra a dobogós helyezettek között. Ezek mellett a technikai zónában egy Syncros-Motorex szervizsátor is üzemel majd, ahol ingyenes szervizzel állunk a versenyzők és érdeklődők rendelkezésére.

undefined

Néhány szó a maraton nyomvonaláról:

A felvidék mai formájának kialakulása során létrejött különböző talajtípusok és a páratlan tájképi adottságok kitűnő lehetőséget nyújtanak egy magas szintű mountainbike maraton rendezvény számára. A felvidék keleti részének legszebb és legkedveltebb turistaútvonalait érintve igyekeztük megtervezni a verseny nyomvonalát. A hosszútáv 10 településen és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett területein halad át.

Balatonfüred- Hidegkút-Csopak és Paloznak mészkő dombjait Vöröstó- Nagyvázsony- Szentantalfát- Dörgicse vörös homokkő sziklás talaja, majd a Vászoly és Balatonfüred közt elterülő borvidék váltja fel, ezért a pályát többnyire murvás, köves út borítja. Az maraton nagy része két nyomtávos erdészeti útból áll, amit a földes erdei utak, egy nyomtávos ösvények tesznek még színesebbé

Távok:
Kismaraton: 38 km
Félmaraton: 69 km
Maraton: 105 km

A maraton időpontja: 2010. június 13.

A fesztivál időpontja: 2010. június 9-13.

Az esemény honlapja: www.balatonbikefest.hu
A Syncros honlapja: www.syncros.com. www.syncros.hu