|
|
Az ob-n Parti két év után visszaült a trónra, Benkó fölényesen nyert
Pilisvörösváron a Pilis
Cross Country Club rendezte vasárnap a hegyikerékpárosok olimpiai számának
magyar bajnokságát. A Honda Éles XCO Magyar Bajnokságra 19 kategória mintegy 200
kerekese nevezett. A felnőtt férfiaknál a két évvel ezelőtti bajnok Parti András
revansot vett a címvédő Buruczki Szilárdtól, olimpikonunk végül győztesként
haladt át a célvonalon. Az U23-as és felnőtt nők mezőnyét összevonták, négy
körös versenyük a hazai pályán tekerő, a közelmúltban U23-as Eb-ötödik Benkó
Barbara győzelmét hozta.
A férfiak hat körös
versenyében előbb Buruczki Szilárd húzta a mezőnyt, majd féltáv felé a fertőző
betegségéből felépülő, másfél hónap kihagyás után visszatérő Parti András állt
az élre, végül 17 másodperc előnnyel ért célba a tavalyi bajnok előtt, harmadik
a maraton-specialista Blazsó Márton lett. A nőknél Benkó Barbara hamar élre állt
a hazai pálya előnyét élvezve, majd másfél perc előnnyel ért célba Erdélyi
Eszter előtt, harmadikként Dósa Eszter zárt. U23-ban a férfiaknál Juhász Zsolt
volt a leggyorsabb, az ifjúságiaknál Vaskó Luca és Fenyvesi
Péter.
- Tavaly technikai
problémák miatt nem tudtam nyerni, idén egy komolyabb fertőzés miatt másfél
hónapot kihagytam, talán ez a győzelem a sors visszavágása volt – mondta Parti
András a célban.
Eredmények, Honda Éles XCO
Magyar Bajnokság, július 18., Pilisvörösvár:
Elit felnőtt férfiak, 6
kör:
1. Parti András
(SRM Stevens Team,
német), ideje 01:55:18,
2. Buruczki Szilárd
(Magellan-Kőbánya TC),
ideje 01:55:36,
3.
Blazsó Márton (Bringabanda SC), ideje 02:01:00.
Elit
nők, 4 kör:
1. Benkó Barbara
(Rothaus-Cube, német),
ideje 01:28:06,
2. Erdélyi Eszter
(X2S-KONA Team), ideje
01:32:17,
3. Dósa
Eszter (Vitalitás SE Golyán Kerékpár Scott X-Iont), ideje
01:39:50.
U23,
férfiak, 6 kör:
1.
Juhász Zsolt Euro (One-Cube Pro MTB Team),
ideje 02:00:37,
2.
Puskás Dávid (Cube Csömör), ideje 02:02:48,
3.
Szatmáry András (Euro One-Cube Pro MTB
Team), ideje 02:03:55.
U19
férfiak
1.
Fenyvesi Péter (X2S-KONA Team), ideje 01:20:59,
2.
Pintér Tamás (Cube Csömör), ideje 01:21:54,
3.
Meggyesi Gergő (PCCC) ideje 01:30:40.
U19
nők
Vaskó Luca (Merida HTC),
ideje 01:22:16,
Kéri Zsófia (LTV Merida
Racing), ideje 01:29:16,
Mirk Júlia (PCCC), ideje
01:40:21.
További
győztesek: Bányai Dominik, Klubovics Klaudia, Sipos Benedek, Búr Zsolt, Söregi
Anett, Horváth Csaba, Gortva László, Terbe Dezső, Kádi Tamás, Buzsáki Virág,
Valter Attila, Bányai Moira, Dina Márton, Brogli Réka.
Teljes eredménylista:
http://www.temposport.hu/download/2010_xco_ob.pdf
Bővebb
információk:
www.pccc.hu és
www.mmtbszsz.hu
|